riok
SZILVESZTERI KAJA
SZAVAZÁS A SZILVESZTERI KAJÁRÓL
Mit kajáljunk szilveszterkor?

Tepsis sülthús (disznó,csirke)
Szendvics
Pizza a vivából
egyéb (ezt majd konkretizáld facsebukon)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Menü
 
Ifi(RÖ)FILMEK

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Programajánló
 
SZAVAZÁS
Ördög Andris egy jó ötlete, érdemes megfontolni:)
Lenne-e kedved egy rendszeres filmklubhoz?

Igen, persze, tök jó ötlet! Mindenféleképp!
Hát sztem nekem nem jó, de azért a többiek menjenek:(
Semmiféleképp!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Zene

       Zene

 
Vendégkönyv

 

Röszkei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat

A Röszkei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat 2004. novemberében került megválasztásra, azzal a céllal, hogy a településen aktív közösségi ifjúsági életet generáljunk. Számos programmal, rendezvénnyel várjuk folyamatosan a fiatalokat. Szervezetünk kortárs segítők bevonásával sportnapot, különböző játékos vetélkedőket, zenés táncos mulatságokat, képzéseket is. Legfőbb célunk, hogy az itt élő fiataloknak megmutassuk lehetőségeiket, korlátaikat, mindezt azért, hogy az Európai Uniónak hasznos állampolgáraivá váljanak. A helyi közösség fejlődése szempontjából fontos az ifjúság véleménye és megtartása. Céljaink nem egyéniek, általában közösségi kezdeményezés alapján határozzuk meg hosszú távú és rövid távú elképzeléseinket. Folyamatosan igyekszünk uniós támogatások pályázásra, hogy az így megszerzett forrásokkal színesebb és a helyi fiatalok igényeit kielégítő projekteket valósítsunk meg.

Amiben vagyunk és voltunk

Az Röszkei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat eddig legnagyobb tömeget megmozgató pályázata a „ Valahol Európában, valahol Röszkén” című projekt volt. Ez magában foglalt egy szabadtéri színpad építését, a Valahol Európában című musicel előadását helyi fiatalokból és idősebbekből álló csapat segítségével, valamint e musicel témájához köthető 2 napos emberjogi képzést. Az előadás napja 2006.május.1.-je volt és több mint 400 ember jött el volt kíváncsi az előadásra. 2006 évben Vándortáblát kaptunk Röszke Község Díszpolgáraitól, akik ezzel a díjjal köszönték meg közösségi munkánkat 2005-2006 évre. Hogy az ekkor kialakult közösséget megtartsuk és bővítsük Két alkalommal szerveztünk 2 napos képzést Zsombóra, az első témája a projekt tervezés és megvalósítás volt, a második témája a közösségépítés volt.

Hogy a helyi fiatalokat hatékonyan és az Európai Unió irányelveit alkalmazva tudjuk bevonni a helyi ifjúsági munkába, külföldi és kistérségi kapcsolatok kiépítésére is törekszünk. Külföldi kapcsolatok tekintetében az Ifjúsági Önkormányzat már két alkalommal részt vett külföldi ifjúsági cserén. Mindkét alkalommal Litvániában jártunk. Az első csere egy ifjúságsegítői képzés volt (itt két fő volt jelen), illetve a második csere témája az egyes országok fiataljainak az országuk politikájához viszonyulása, valamint az egyes országok közigazgatási rendszer hibáinak kiszűrése volt, ezen a cserén már a teljes Ifjúsági Önkormányzat részt vett és a rajtunk kívül részt vevő 5 ország fiataljaival ma is tartjuk a kapcsolatot. Kistérségi szinten főként a Homokháti kistérségbe tartozó települések Ifjúsági Önkormányzataival tartjuk a kapcsolatot. 2008.február 8.-án részt vettünk az I Homokháti Ifjúsági Találkozón.

Az Ifjúsági Önkormányzat fontosnak tartja a fiatalok egészséges életmódra való nevelését. Lehetőségünk van, hogy ingyen használjuk a Röszkei Sportcsarnokot valamint a Röszkei Művelődési Házat. E téma kapcsán minden év őszén megrendezésre kerül az úgynevezett ”RÖSZI” kupa, mely egy football bajnokság és szerencsére évről-évre egyre népszerűbb és egyre megszokottabbá válik a fiatalság körében. A football-on kívül a ping-pong iránt érdeklődő fiatalok körét is megmozgatjuk. Ezt évente több alkalommal meg tudjuk rendezni.

 

Az Európai Unió egyik központi témája a környezetvédelem. 2007-ben Röszke Község Egészségvédő Egyesület kezdeményezésében a helyi civil szervezetek, a RIÖK és a helyi közösség összefogásával került sor a régi, elhasználódott játszóterünk parkosítására. Ez a röszkei fiatalok és lakosok számára is fontos esemény volt, a RIÖK anyagi és megvalósítási szempontból is kivette a részét. Segítettünk a faültetésben, öntözésben, hiszen e park felújítása mindannyiunk közös érdeke volt. A RIÖK kapcsolatban áll a Beretzk Péter Természetvédő Egyesülettel is. Ezen egyesület pályázatot nyert többek között egy komposzt wc kialakítására, a helyi lakosok által ismert Molnár-rétre. A RIÖK e projekt megvalósításából is kivette a részét.

Szórakoztató programokkal is igyekszünk a helyi életet színesíteni. Több alkalommal bulikat, vetélkedőket szervezünk. Egyik legsikeresebb volt az úgynevezett „Rodeó Buli”, melyen lehetőség volt cowboy jelmezeket viselni, valamint ilyen stílusú táncot tanulni. A filmek iránt érdeklődő fiataloknak filmklubot hoztunk létre, melynek sok fiatal tagja van. Másik sikeres rendezvényünk a „Háló-party”. Itt lehetőség van a számítógépes játékok iránt érdeklődőknek, hogy elhozzák saját számítógépeiket és egymás ellen játszanak.

A RIÖK szoros együttműködésben van a Röszkei Kaláka Hagyományörző és Teleház Közhasznú Egyesülettel. Ezen egyesület pályázatot nyert a Leader + program keretein belül egy Ifjúsági Közösségi Tér kialakítására. Ez magában foglalta egy régi önkormányzati épület külső-belső felújítását, korszerűsítését. Ezen épület a község központjában, tehát elhelyezkedését tekintve ideális, könnyen megközelíthető. A RIÖK itt tartja üléseit ezen kívül bármilyen típusú rendezvény lebonyolítására alkalmas, valamint a helyi civil szervezetek előtt is nyitva áll. Igyekszünk, hogy a helyi fiatalok számára központi helyé váljon.

A helyi rendezvényeken is jelen vagyunk, kivesszük a munkából részünket. Már 2 éve rendszeresen tartott Falukarácsonyra betlehemezéssel készülünk, forralt bort és teát osztunk valamint évente rendszeresen tartott Falunapokon lebonyolításában is közreműködünk, ezzel is ösztönözni próbáljuk a fiatalokat a helyi aktív életre.

Az ifjúság fontos, meghatározó része minden település életének. A nagyváros közelsége, Röszke fejlett infrastruktúrája, a munkalehetőségek folyamatos bővülése, a gazdag hagyományok az egészséges, szép környezet, valamint a számos jól működő civil szervezet a garancia arra, hogy a helyben letelepedő fiatalok életminősége a XXI. századhoz méltó színvonalú lesz.

 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
A blogban még nem található bejegyzés.
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Archívum
A blogban még nem található bejegyzés.
 
Tagjaink

 
Kapcsolatok
 
Idő
 
Chat - Írj bátran
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Számláló
Indulás: 2008-01-18
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.